gyerekjóga

Hatha jóga 2. hétfő

Időpont: 
hétfő, 2014, január 13 - 17:00 - 18:30

A ráhangolódást követően átvesszük a két alsó zár, a múla bandha és az uddijana bandha gyakorlását. A csütörtöki telihold előtt holdüdvözlettel tisztelgünk ezen a héten, majd megismerkedünk a Jóga a mindennapi életben rendszer kettes sorozatával, amelynek hatásai egyebek mellett a veseműködés serkentése, a test erősítése, az emésztés és a vérkeringés felpezsdítése.

Hatha jóga 2. hétfő

Időpont: 
hétfő, 2014, január 6 - 17:00 - 18:30

Mivel feltételezem, hogy többen hosszabb kihagyás után, sőt, a januári trendnek megfelelően esetleg első alkalommal érkeznek ezen a héten jógaórára, gyakorlásunk célja egyfajta kapcsolatfelvétel lesz testünkkel, érzelmi és szellemi állapotunkkal. Minden fejlődés csak a jelen állapot megfigyelését, megismerését és elfogadását követően képzelhető el, így légző- és ászanagyakorlásunkat időről időre megszakítjuk egy rövid belső szemlélődéssel, hogy őszintén megállapíthassuk, hol is tartunk éppen most.

Hatha jóga 2. kedd

Időpont: 
kedd, 2013, december 17 - 18:30 - 20:00

Ezen a héten felszabadultan áramló gyakorlásra invitállak Benneteket a szívtájék kiszabadításával, a mellkas kiemelésével, néhány alap múdra légzésre gyakorolt hatásának megtapasztalásával.
A keddi telihold tiszteletére Hold Nővérünket, a szombati napfordulónak örvendezve pedig Nap Bátyánkat fogjuk üdvözölni.

Hatha jóga 2. kedd

Időpont: 
kedd, 2013, december 10 - 18:30 - 20:00

Ezen a héten a nadi sodhanát, azaz a váltott orrlyukú légzést minden órán gyakoroljuk, a kettes jelölésű csoportoknál pedig elkezdünk dolgozni a légzés időtartamával.

Hatha jóga 2. hétfő

Időpont: 
hétfő, 2013, december 16 - 17:00 - 18:30

Ezen a héten felszabadultan áramló gyakorlásra invitállak Benneteket a szívtájék kiszabadításával, a mellkas kiemelésével, néhány alap múdra légzésre gyakorolt hatásának megtapasztalásával.

A keddi telihold tiszteletére Hold Nővérünket, a szombati napfordulónak örvendezve pedig Nap Bátyánkat fogjuk üdvözölni.

Hálás vagyok, hogy még ezen a karácsony előtti utolsó héten is sokan készültök az óráimra. Köszönöm Nektek a Fényt, amit az életembe hoztok!

Sok szeretettel kívánok Mindenkinek boldog karácsonyt és jó pihenést az ünnepek alatt és között!

Hatha jóga 2. hétfő

Időpont: 
hétfő, 2013, december 9 - 17:00 - 18:30

Ezen a héten a nadi sodhanát, azaz a váltott orrlyukú légzést minden órán gyakoroljuk, a kettes jelölésű csoportoknál pedig elkezdünk dolgozni a légzés időtartamával.

Hatha jóga 2. kedd

Időpont: 
kedd, 2013, december 3 - 18:30 - 20:00

Ezen a héten a Shakti Bandha ászanákat

Hatha jóga 2. hétfő

Időpont: 
hétfő, 2013, december 2 - 17:00 - 18:30

Ezen a héten a Shakti Bandha ászanákat, azaz az energiablokk-oldó pózokat fogjuk tanulni. Ezek a gyakorlatok fokozzák a test energiaáramlását, és elsősorban a medence területén oldják a neuro-muszkuláris csomókat, ahol általában sok negatív érzelmet tárolunk - ráadásul "gondosan" becsomagolva. Ha úgy érzed, vitalitásod lecsökkent, ha merev a hátad, ha olykor menstruációs problémák gyötörnek, akkor különösen jót fog tenni ez a gyakorlatsor.

Hatha jóga 2. kedd

Időpont: 
kedd, 2013, november 26 - 18:30 - 20:00

Hatha jóga 2. hétfő

Időpont: 
hétfő, 2013, november 25 - 17:00 - 18:30

Nadi sodhanával, azaz váltott orrlyukú légzéssel fogjuk kezdeni a gyakorlást, majd bepótoljuk az elmaradt 5 Tibeti Rítust.

Oldalak

Feliratkozás RSS - gyerekjóga csatornájára