Hétvégi jóga workshop Kádár Zolival

Március első vasárnapján Magyarország egyik legnépszerűbb jógaoktatója, kedves ászana (testgyakorlatok) és jógafilozófia tanárom, de rajtam kívül még számos jógaoktató tanára, Kádár Zoltán látogat el első ízben Győrbe, hogy vasárnap reggeltől kora délutánig megismertesse módszerét a jóga iránt érdeklődőkkel. Biztos vagyok benne, hogy Zolitól mindnyájan sokat tanulhatunk, legyünk kezdők, már egy ideje rendszeresen gyakorlók vagy akár tapasztalt jógaoktatók!

Vasárnap 8:00-kor egy nyugtató, lecsendesítő és egyben megújító hatásúászana programmal kezdődik a kurzus, majd a kiírt tematikának megfelelően délután 13.00 óráig dolgozunkA program: áthangolódás, ászana (testgyakorlatok), pránajáma (légzőgyakorlatok), relaxáció, előadás. Témát lehet kérni előre is, de akár még a helyszínen is!!! Elhozhatjátok tehát azokat a kérdéseiteket, ahol az életetekben holtpontra jutottatok, ahol úgy érzitek, segítségre szorultok.

Az előadás javasolt témája: Értelmet adni az évnek.

Ha tudatosan megyünk bele az életbe, akkor rend keletkezik. Világos célok kijelölik az utat. Egyik legfőbb energia veszteségünk abból adódik, hogy nem tudjuk, hova igyekszünk. Ha csupán képességeket akarunk létre hozni a jóga tréningjével, az olyan, mintha egy csecsemőnek megerősítenénk az izmait, hátha jó lesz majd valamire. Az igazság az, hogy amikor a gyermek ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy járni akar, akkor hozzá edződnek izmai, és kifejlődik hozzá minden képessége. Minden képességfejlesztést meg kell előznie a helyes cél kiválasztásának. Miután létre jött a cél, meg kell azt valósítani. Ebben már jelentős szerepe van a jól megválasztott képességfejlesztésnek.

Részvételi díj: 6.000,-/fő

Jelentkezés: 3.000,- előleg befizetésével Veránál

Részvételi szándék jelzése: http://virasana.hu/hu/esemeny/hetvegi-joga-kurzus-kadar-zolival

Jelentkezzetek bátran, ha sokan leszünk, majd bérelünk termet!