Laár András felhívása meditációra

Én is az összekapcsolódás erejében hiszek, és abban, hogy kezdünk elegen lenni, a háló működik. Ha úgy érzed, eljött az idő, meditálj Te is naponta egy számodra megfelelő időpontban!

Vera

 

LAÁR ANDRÁS FELHÍVÁST INTÉZETT HOZZÁNK:

 


"Most, hogy a mai meditációmat elvégeztem, néhány gondolatot hozzáfűznék.
Én a mostani helyzetben, már csak kizárólag közös tudatunk teremtő erejében hiszek, már ami a dolgok jobbra fordulását illeti.
Nem hiszek a politikai megoldásokban, nem hiszek a különböző politikai irányzatokban, nem hiszek a fegyveres felkelésben, a terrorizmusban.
Nem hiszek abban, hogy létezik egyedül üdvözítő vallás, de abban hiszek, hogy minden vallás útján elérhető az üdvözülés. Sőt hiszek abban, hogy ehhez még vallás sem kell. 
Hiszek abban, hogy minden ember eredendően jó szándékú, szeretetteljes, és hogy mindenki voltaképpen ugyanattól boldog. A békétől, a szeretettől, a belátástól, a bölcsességtől. Ezért gondolom, hogy eljött az ideje a valódi összefogásnak. A közös tudat színterén kell összefognunk, hiszen mindnyájan ugyanattól szenvedünk, és ugyanattól vagyunk boldogok.
Nem bűnösöket kell keresni, és megbüntetni, akiknek a nyakába varrhatjuk jelenlegi, kilátástalannak tűnő helyzetünket, hanem tudati úton, magunkban kell létrehoznunk a jót. Ez a jó "közös jó". Szeretet, bölcsesség, gyógyító erő. Mindnyájunknak erre van szükségünk. Erősítsük fel saját életünkben, és akkor a környezetünkben is felerősödik. Csináljuk együtt, és akkor az ereje megsokszorozódik. 
Ha úgy kezdek meditálni, hogy tudom, hogy épp most ugyanebben az időben rajtam kívül még sok százan, vagy akár sok ezren is ugyanazt óhajtják, akkor biztos lehetek abban, hogy a közös tudat teremtő ereje révén, az, amit ennyien egyszerre óhajtunk, létre fog jönni. Képzeljétek el, ha mindnyájan ugyanezt érezzük, ha mindnyájan biztosak vagyunk ebben a teremtő erőben, amit együtt gerjesztünk, akkor ez az erő mekkorává dagadhat! 
Nem tamáskodni kell, hogy vajon működik-e, vagy nem, hanem csinálni! Ha mostantól együtt meditálunk - nem fizikailag, hanem szellemileg együtt - akkor mindenki, aki ebben részt vesz, meg fogja tapasztalni az áldást, ami ezzel együtt jár.
A keresztények imádkozhatnak Jézushoz, vagy Máriához, hogy részesítse őket a szeretet, bölcsesség, gyógyító erő áldásában, a buddhisták mondhatják a Gyógyító Buddha mantráját, mindenki a saját hite szerint idézze meg ezeket az áldásos erőket és akkor ezek - csodák csodája - meg fognak jelenni.
Ebben teljes mértékben biztos vagyok!

Üdv és béke! Laár András

(minden este fél 11-11- ig)"

Címkék: