Csong An Szunim zen apát Dharma beszéde

Időpont: 
hétfő, 2015, szeptember 28 - 19:00 - 20:30

Először várjuk Győrbe Csong An Szunim zen tanítót, aki a Koreai Buddhizmus Csogje Rendjének tagja, szerzetesként egész életét az emberek szolgálatának szánta. Rendszeresen tart előadásokat külföldön és több magyar városban is. Európában az egyetlen hagyományos, hegyek között elterülő, koreai építészeti stílusban épült zen templomot a Pilisben találjuk. Csong An Szunim ennek a templomnak, az Eredeti Fény Zen Közösség és Templomnak az apátja.
Előadásának témája  a zen gyakorlata valamint elméleti és történeti háttere, illetve tudatunk, lelkiségünk, emberi kapcsolataink. A lélek tudatosságáról, egészségének megőrzéséről beszél, de sok múlik a közönség kérdésein, ugyanis az előadások nagyobb részét a közönség soraiban felmerült kérdésekre adott válaszai adják.

A Dharma beszéd különleges élményt ígér minden résztvevőnek. Az előadás nem ingyenes, valamint meghatározott árú belépődíj sincs: szabadon választott összegű adományát hálával fogadjuk a rendezvény és a jógastúdió működésének biztosítására.

Az apát bemutatkozása:

1966-ban születtem Budapesten, orvos szülők gyermekeként. Nem voltunk sem gazdagok, sem szegények, szüleim kitűnő érzelmi és értelmi nevelést adtak, és ha nincs kora huszonéves koromban válsággá erjedő megválaszolatlan kérdéstömegem, akkor kétlem, hogy bármi okom lett volna buddhizmussal foglalkozni.

A zen meditáció kitűnő módszernek bizonyult ahhoz, hogy kihozzon a téves nézetekből és a sehova sem vezető létállapotokból, és utat mutasson valami felé, amely messze meghaladja az elgondolhatót és érzékelhetőt, de mégis mi magunk vagyunk. 

1991 áprilisában látogatott Szung Szán zen mester hazánkba másodszor és utoljára. A vele való találkozás arra inspirált hogy a lehető legtöbbet megtegyek azért, hogy a tanítását megismerhessem és elsajátítsam.

Hat évig gyakoroltam meditációt Hvagjeszában, Szöul egyik patinás templomában, a nagymester instrukcióit követve. Ő avatott tanítóvá, és utasításait követve 2000-ben jöttem haza. 2003-ban elindult a keresés megfelelő templomi föld iránt. 2004-ben találtuk meg, 2005-ben kezdtünk vásárolni, 2006-ban építkezni, 2010-ben pedig megnyitottuk a hagyományos stílusú zen termünket. 

2014-ben tartottuk a Nagy Buddha Terem gerendaemelő szertartását. Ezzel együtt az elmúlt öt év a lassú evolúció folyamata volt, melynek részeként még több pozitív változás elé nézünk. Az Eredeti Fény Templomban, illetve annak budapesti tanítóhelyén mindenkit szeretettel várunk.

Csong An Szunim