Hatha jóga péntek du

Időpont: 
péntek, 2015, február 13 - 17:00 - 19:00

E heti gyakorlásunkat a tűz és a víz találkozásából eredő levegő elem jegyében szívünk megnyitásának szenteljük. Az anáhata, azaz a szívközpont felel ui. ennek a mozgékonyságot, könnyedséget, szabadságot jelképező ősenergiának az egyensúlyáért. Színe az ezüstös füstszín, jelképe két egymásba zárt háromszög, hangszimbóluma: JAM.

Az akadályok elhárítását és az Önmagunkkal való kapcsolatvelvételt mantrákkal könnyítjük meg: a héten tehát végre minden órán közösen zengetett mantrával kezdünk és azzal is zárjuk a gyakorlásunkat - ezt a jó szokásunkat reményeim szerint meg is tartjuk, ezzel túllépve ugyan a hatha jóga határain, de talán ez a határsértés a megbocsátható kategóriába tartozik. :) Ezután a vállak  és a nyaki terület kiszabadítása után jóleső homorításokkal, légzőgyakorlatokkal és egy tisztító gyakorlatsorral (váju krijanyitjuk mellkasunkat, vagyis a jóga módszerével teszünk azért, hogy elmozduljunk a harmonikus állapot irányába, amit érzelmi szinten a nagylelkűségmelegszívűségegyüttérzés és önzetlen szeretetteljesség jellemez.
Gyakorlásunkat Sri Sri Ravi Shankar villágszerte ismert, komplex légzőgyakorlatsorával, a Sudarshan Kriyaval és a frissítő hatású 31 pontos mélyrelaxációval (jóga nidra) koronázzuk meg.