Hatha jóga péntek du

Időpont: 
péntek, 2015, december 18 - 17:00 - 18:30

Elérkeztünk 5 hete megkezdett sorozatunk végéhez, amikor is az anyagvilág legszubtilisebb őselemével, a torokközponthoz tartozó tér elemmel (éter, akasha) fogunk kiemelten dolgozni. Ez fizikai szinten a nyak kimozgatását, a pajzsmirigy működésének harmonizálását, valamint a koponya és a fejtető érzeteinek fejlesztését fogja jelenteni. Ha pedig már úgyis előkészítjük, akkor lehetőség szerint tovább haladunk fejállásunk tökéletesítésében. Az óra áramlóan mozgásos szakaszában gyakoroljuk a napüdvözletet, amibe a múlt heti szívnyitogató gyakorlás elemeit immár a medencetájék lazításával együtt fogjuk belecsempészni. Ezt kiegészítendő az óra végén sort kerítünk egy könnyed és könnyebbséget hozó, emésztést könnyítő gyakorlatsorra is, hiszen a december a vastagbél hónapja, ahol az ártó szél székel.
Makarászanából indítunk, majd a légzőgyakorlatok közül a torok, orr, szem, fül és száj betegségeinek megelőzésére kiválóan bevethető üvöltő oroszlán pózzal folytatjuk a sort - ebben a múlt héten úgyis rutint szereztünk. :) Az óra végén pedig a szorongásokat oldó, idegrendszert nyugtató bhramarí (zümmögő) légzést fogjuk megtanulni ill. gyakorolni.
És igen: Mivel gondolom, sokatoknak ez a karácsony előtti - ha nem az idei - utolsó gyakorlása lesz, rövid meditációval és egy szép Himalájai Jóga Tradíciós mantrával zárjuk a gyakorlásunkat.
Szeretettel várlak Benneteket!