Virasana jógafoglalkozások: 2013/24. hét

Időpont: 
hétfő, 2013, június 10 - 17:00 - péntek, 2013, június 14 - 18:30
supta baddha konasana

Talán nem tévedek nagyot, ha azt állítom, hogy nincs olyan család Győrben, amely az utóbbi napokban valamilyen módon ne vett volna részt az árvíz elleni védekezésben. Ez a példás összefogás alapvetően - érzelmi és energetikai szinten - egyértelműen szívet nyitogató hatású (gondolom, azért ezt többen érezzük-éreztük is!), ugyanakkor a homoklapátolás, cipekedés, töltésrakás során működtetett mozgásformák fizikai szinten megterhelhették a lábakat, és sajnos érezhetően beköthették mellkas-váll-hát területét. Ezt a hatást kompenzáljuk, a szív nyitottságát megtámogatjuk ezen a héten egy kellemes, nyújtózkodós-átlélegzős programmal, amelynek során többször visszatérünk a már jól ismert esernyőlégzéshez, és kitérünk a hát középső részének a kiszabadítására is. 

Mindezzel szinkronban maradunk a növekvőben lévő Hold járásával is, kedvencem ugyanis a hét elején a gyomrot, mellkast, emésztést és tejmirigyeket befolyásoló Rák, csütörtöktől pedig a szívre és a vérkeringésre ható Oroszlán jegyében fogja egyre határozottabban megmutatni várva-várt karimáját.

Ászanagyakorlásunkba beékelve Az Élet Művészete irányzat összetett módszerét, a Sudarsan Kriyat fogjuk kipróbálni.
"A Sudarshan Kriya az egyik legtöbbet tanulmányozott és leghatásosabb stresszoldó és közérzetjavító módszer. Jógikus légzőgyakorlatokon alapul. Ez az egyedülálló technika meghatározott légzésritmust használ a stressz megszüntetésére, erősíti testünk különféle szerveit és rendszereit, szabályozza az érzelmi kitöréseket, feloldja a haragot, a frusztrációt és a depressziót, valamint segít megőrizni a lelki békét – ezáltal a teljes elme-test rendszert támogatja."

forrás: http://www.artofliving.org/hu-hu/mi-az-sudarshan-kriya

Az óra végén mindenki megkapja jól megérdemelt "kifektetését" :), azaz a képen látható supta baddha konasana pózban pihengethettek, amíg jól esik - ezzel is meghosszabbítva a gyakorlásunk eredményeként elért hatásokat.