erikagantner

erikagantner képe
Gantner Erika
Foglalkozás, szakterület: 

Hatha és Vinyasa Jógainstruktor, Brain Gym Oktató, eredeti végzettségem szerit pedig közgazgász

Érdeklődési kör: 

Minden ami a test és a lélek fejlődésével, saját életem és mások életének jobbá tételével kapcsolatos. Bármilyen szabadidős tevékenység, barangolás a természetben, futás, túrázás, síelés, sok mozgás. Rendezvények, workshopok, amelyek segítenek abban, hogy magamban gazdagíthassam és elmélyíthessem a jóga tanításait.

Életfilozófia: 

Gantner Erika vagyok, 43 éves, három gyermek édesanyja. Számos országban éltem már, jelenleg az Egyesült Államokban, de kisebb-nagyobb kitérőkkel mindenhová elkísért a jóga.

Egész életemben, fontos volt számomra a mozgás, mindig sportoltam, mozogtam, viszont egyik mozgásforma sem hozott annyira közel önmagamhoz, mint a jóga. Így utólag, már értem, hogy ez miért van, de akkoriban csak azt éreztem, hogy a jógától olyan töltekezést kapok, amilyet más mozgás nem tudott nyújtani.

Húszas éveim elején ismerkedtem meg a jóga asanakkal egy könyvből, eleinte csak otthoni gyakorlással. 2002-ben, mielőtt a kisfiam megszületett, beiratkoztam egy budapesti jógastúdióba, ahol Sivananda jógát gyakoroltam, majd mindhárom terhességem alatt és között jógáztam, és jártam kismamajógára, ami felkészítette a testemet a szülésre és a légző gyakorlatok, illetve a légzés-vezetés, tudatosítás révén a szülés folyamatának irányítására. Nagy élmény volt!

2010 körül, egy magyar jógaoktató beindított egy Iyengar foglalkozást Brüsszelben, ahol akkoriban éltünk. Rendszeresen jártam órákra, amíg Brüsszelben laktunk sokat fejlődtem, gyakoroltam és számos új oldalamat tártam fel magam számára is.

Aztán elköltöztünk az Egyesült Államokba, ahol rá kellet döbbennem arra, hogy a jóga milyen népszerűségnek örvend. Számtalan stúdió, számtalan irányzat, rendezvények, összejövetelek.

A Yoga Journal magazin oldalain, egy alkalommal feltűnt egy közeli egyetem hirdetése, mi többek között Jóga Terapeutákat képez. Minél többet tájékozódtam a képzéssel kapcsolatban, annál jobban érdekelt és láttam benne a lehetőséget, magamban pedig az erőt arra, hogy másoknak segíteni tudnék ezzel a módszerrel. Tudom, hogy még hosszú út áll előttem, de egy nagyon fontos lépést már megtettem ebbe az irányba. 2016 májusában befejeztem a jógainstruktori képzésemet. Amióta a képzést elvégeztem, a jóga keretet ad mindennapjaimnak, és úgy érzem egy új útra tértem, egy olyan útra, amelyre mindig is vágytam.

Hiszek a jógában és abban az tudásban, erőben, amit a jóga a mai embereknek nyújthat. Mivel a saját életemben számtalan változást megtapasztaltam a gyakorlás révén, a családtagjaimmal való foglalkozások során, szeretném, ha ez a csodálatos eszköz minél több emberhez eljutna. Hiszek abban, hogy ha az emberek megismerik azokat az értékrendeket, amelyeket a jógafilozófia képvisel és tanít, akkor a Föld megtelik szeretettel, az erőszak helyét átveszi a tolerancia és elfogadás, a hála és a boldogság, hogy mindaz a csoda, amit megtapasztalhatunk földi életünk során, megtörténhetett velünk.

Hálás vagyok a tanáraimnak, akik megosztották velem ezt a tudást, és mindenkinek, akitől tanulhatok és akivel együtt gyakorolhatom a jógát bármely aspektusában.

 

Namaste,

Gantner Erika

 

Kedvenc könyvek: 
Mostanában szívesen olvasok minden jógáról szóló könyvet
Deborah Adele: The Yamas & Niyamas/Exploring Yoga's Ethical Practice

Történet

Ennyi ideje tag
7 év 9 hónap