Virasana jógafoglalkozások: 2013/12-13. hét

Időpont: 
hétfő, 2013, március 18 - 17:00 - péntek, 2013, március 29 - 18:30

Március utolsó hetére is marad a deréktájék, maradt még sok gyakorlat, csak most hozzávesszük a márciusi nagy gerinccsavarást!

Miután a múlt héten a tavaszi tisztulás jegyében megtanultuk az emésztőrendszer tisztításához (sánkhapraksalana) kapcsolódó 5 ászanát, március 3. hetében próbára tesszük a jóga általam ismert gyakorlatait a derékfájás elmulasztására. Ehhez elengedhetetlen a gerinc melletti és a medencére tapadó izmok (haladóbb szinten pedig majd a hasüreg szervei) állapotának és működésének tudatosítása. Ez hatha jógagyakorlásunknak már eleve egyik fontos és közismert ajándéka (és mennyi van még ezen kívül!!! :)), de most külön végigvesszük azokat a négykézláb, hasonfekvésben, álló helyzetben és hanyattfekvésben végezhető test- és légzőgyakorlatokat, amelyek jelenlegi ismereteim szerint segíthetnek bennünket a derékfájástól való megszabadulásban.

Annyit azért hangsúlyoznék, hogy a lényeg a mindennapokban, mindennap megszokott testhelyzeteinkben, mozdulatainkban rejlik. Tehát javaslom, hogy vizsgáld meg, milyen a testhelyzeted ÉPPEN MOST, és vesd majd össze mindazzal, amit a foglalkozásokon tapasztalsz! 

Amennyiben a csoportösszetétel ezt megengedi (azaz ha már stabil a hasi légzés), tovább gyakoroljuk a kapálabháti légzést is, amely megszabadítja a tüdő legalsó részét is az elhasznált levegőtől, s ezzel szabaddá teszi az utat még több oxigén-dús, friss levegő beáramlásához, vagyis alaposan megtisztítja az egész légzőrendszert. Szó szerinti fordításban "ragyogó koponyát" jelent, hatására ui. az elme kitisztul, és a koncentrációs készség megerősödik.