Ars poetica

"Egy jógatanító […] nem megvilágosodott lény - nagyon távol van attól. Még nem guru, és nem mester. Neki is megvan a saját szenvedése, bár a saját fájdalma némiképp csökkent, és jobbára az ellenőrzése alá került. Bármilyen is volt az állapota, mielőtt az útra lépett, most képes a saját szenvedésén úrrá lenni és a szolgálat révén új irányt szabni neki. De még sok különböző mértékű szenvedés van a világban. Ő azonban nem szánalomból cselekszik, hanem könyörületből. Szánalom esetén sírunk, ha mások sírnak. Könyörület esetén a saját örömünk nevetésével váltjuk fel a másik ember könnyeit. A mások iránti könyörületességből kívánja tőle a guruhagyomány, hogy a béke pillanataiban részesítsen másokat, és az isteni tudás csatornájaként szolgáljon, mintegy fényt hozva egy olyan terembe, ahol azt megelőzően valaki botladozott a sötétben." (Szvámi Véda Bhárati: Mantra és meditáció 210.)