Az ötödik jáma: aparigraha - tartózkodás a kapzsiságtól

„Ha az ember következetesen tartózkodik a kapzsiságtól, elnyeri múlt, jelen és jövendő életeinek ismeretét." (Patandzsáli 2.39. Vadnai Emmy fordítása)

Tekinthető az asztéja – nem lopás – másik arcának is. Első megközelítésben ajándékok el nem fogadását jelenti, nem harácsolás, nem ragaszkodás, nem kívánás (lásd asztéja – nem lopás: sóvárgás), nem birtoklás.

 Birtoklási vágy

A világi javak birtoklása utáni vágy ösztönszintű erőssége szinte az élni vágyáséval vetekszik. Az anyag uralta világban néhány lényeges dolog birtoklása valóban szükséges a létfenntartáshoz. Az, hogy mi valójában a lényeges és mi nem, mindig viszonylagos. Iránymutató lehet, hogy

• lényeges az, ami a test és lélek egyben tartásához szükséges,
• nem lényeges pedig az, ami pusztán a kényelmet és az élvezetet, örömöt szolgálja, és hosszú távon nem elégít ki.

A tárgyak és dolgok összegyűjtése igen fáradságos és időigényes munka. A beszerzett dolgok fenntartása és óvása aggodalom forrása lehet. Ráadásul a felhalmozott vagyonnal arányosan a gond is egyre gyarapodik. Egyre nő a félelem attól, hogy esetleg elveszhetnek ezek a javak, tényleges elvesztésük pedig valódi szenvedést okoz. Az emberélet végén pedig könnyen azon vesszük észre magunkat, sajnálkozunk, hogy a testtel együtt ezeket a szerzett dolgokat is itt kell hagynunk.

  „…a feltétlenül szükséges dolgokkal vegye körül magát (jávat-artha parigrahah)” (Bhág. 3.28.4.)

A jógi önkéntes egyszerűségben él, lemond a birtoktárgyakról, eltávolítja az életéből a gyűjtést, a halmozást és minden olyan tevékenységet, amelyek szétforgácsolják az energiáit. Megelégszik azzal, amit a karmája juttat neki.

Nem önmagában a birtoklás kerülendő. Lehet valakinek komoly vagyona, ha a beállítottsága helyes. A legfontosabb a ragaszkodásmentes elmeállapot kialakítása.

Hiány és elégedettség

A gyűjtögetés mélyén rejlő ok egyrészről a létfenntartásból ered, annak egy torzult változata. Másrészt Isten és az önmagunk iránti bizalmatlanságból fakad. Hiányzik a hit, hogy Isten gondoskodik rólunk, hogy azt kapjuk, amire szükségünk van.

A jógi egyszerűvé teszi az életét, amennyire csak teheti. Így képezi a tudatát: ne érezze semminek a hiányát vagy elvesztését.

Ennek a gyakorlatnak köszönhetően mindig megelégedett marad. Belső béke tölti el – nincs benne félelem és aggodalom –, amely átsegíti a világot burkoló illúzión és szenvedésen.

A ragaszkodás gyökere a tudatlanság, az illúziótól megtévesztett elme. Egyrészről ragaszkodunk személyiségünkhöz, amellyel azonosítjuk magunkat, holott egy újabb születés új személyiséget alakít ki számunkra. Másrészt a világban betöltött helyünkhöz, pozíciónkhoz ragaszkodunk. Azonban ez is csak egy szerep, amely a Természet illuzórikus játékának eredménye.

A testtel és a hozzá kapcsolódó elemekkel (pl. társadalmi szerep, pozíció) való azonosulás, az ezekhez való tudattalan ragaszkodás a spirituális fejlődés legnagyobb akadálya.

Aki már semmit sem kíván tulajdonául, abban egy különleges misztikus tudás bontakozik ki.

Ha a jógi meggyökerezett egy ragaszkodásmentes tudatállapotban, jelenlegi és előző életei megértésének kulcsa kerül a kezébe. Ennek oka, hogy a testhez és a finom fizikai testhez (elme és vele együtt a személyiségünk) való ragaszkodás sóvárgást szül, az anyagi dolgokhoz (pl. a testhez) való nem ragaszkodás pedig értelemszerűen nem-sóvárgást, a jó értelemben vett közömbösséget (tulajdonképpen kiegyensúlyozottságot). Ekkor az előző életek elfedett emlékei felszínre kerülnek. Feltárulnak előtte saját léte keletkezésének okai.

Nem pusztán a cél („mivégre”), hanem a születések módjának teljes átlátása. A gyökeréig feltárulkozik az újjászületések rendszere. A májá az "én" és "enyém" illúzióján keresztül ejti rabul a lényeket, ha a mamatá (enyém-ség, birtokvágy)  eltűnik, az végképp eltépi a májá fátylát. Hasonlóan az ezt megelőző elvnél: a brahmacsarja mint tanítványság, az alázat gyakorlása, az ahantá (én-ség) megszűnése.

„Amíg kétségbeesetten kapaszkodunk egy szakadék oldalába (és ezzel együtt az életünkhöz is), nem vagyunk abban az állapotban, hogy szemügyre vehessük a helyet, ahonnan fölmásztunk sem azt a helyet, ahová igyekszünk. …ha mentesek vagyunk a ragaszkodástól, megismerjük egész emberi pályafutásunkat múlt és jövendő életeinken keresztül.”

(Patandzsáli jóga aforizmái. Szanszkritból angolra fordította és kommentárokkal ellátta: Swami Prabhávánanda és Christopher Isherwood)

forrás: http://pecs.napkeletjogahaz.hu/index.php/2012/12/otodik-erkolcsi-fegyelem/