Virasana jógafoglalkozások: 2013/30. hét

Időpont: 
hétfő, 2013, július 22 - 17:00 - péntek, 2013, július 26 - 18:30
éter

Kedves Vendégeim,

elérkezett a nyári szünet előtti utolsó foglalkozások ideje!

Ezeken a foglalkozásokon amellett, hogy az éter elemmel fogunk dolgozni (ez fizikai szinten elsősorban a nyak lazító átmozgatását és a fejtető masszázsát fogja jelenteni), alkalmatok lesz arra, hogy közösen átismételjük a szeptember óta tanult gyakorlatsorokat:

A hétfői Telihold indokolttá teszi, hogy átvegyük a Holdüdvözlet gyakorlatsort, de alkalmat kerítünk az emésztést könnyítő, az energetikai blokkokat oldó gyakorlásra is, és lesz olyan foglalkozás, ahol az Öt Tibeti Rítust fogjuk gyakorolni. Szokás szerint kérni is lehet gyakorlatokat, bátran lehet jelezni a testi-lelki panaszokat (álmatlanság, pajzsmirigyprobléma már elért hozzám, ezekkel tehát mindenképp kezdünk valamit)!

A légzések közé a kánikula tiszteletére ismét felvesszük a sitali pránajámát, amivel eredményesen és kockázatmentesen lehűthetjük magunkat.

Szeptembertől bizonyos foglalkozásokra kezdők nem jelentkezhetnek, ugyanis ezeken már előfeltétel lesz az idén tanult ászanák - elsősorban a Napüdvözlet és a hasi légzés -  alapvető ismerete. Ezeken a foglalkozásokon a fizikai instrukciók helyett mentális megerősítésekkel, mantrákkal fogjuk elmélyíteni ászana gyakorlásunkat. A pózokat hosszabb ideig fogjuk kitartani, a légzésünket pedig a tudatosításon túl elkezdjük fokozatosan kiterjeszteni.

Ezután egy hétig pihenek, töltődöm, majd augusztus 5-től két hétig megtalálható leszek Ábrahámhegyen az ingyenes Strandjóga foglalkozásokon. Győrből is szabad ám csatlakozni! :)

Meglátjuk, az augusztus végi jógatábor megvalósul-e, és ha igen, hány napos lesz. Kérlek, jelezzétek az ismert elérhetőségeken, ha szeretnétek Tiborral és velem közösen ráhangolódni az új tanévre!

Szeretettel várlak Benneteket ezen a héten is, és Mindenkinek szép nyarat kívánok!

Vera