hatha jóga Verával

Hatha jóga kedd

Időpont: 
kedd, 2014, március 4 - 18:30 - 20:00

Elérkeztünk február elején megkezdett tisztító sorozatunk végéhez, amikor is a tér elemmel (éter, akasha) fogunk dolgozni. Ez fizikai szinten a nyak kimozgatását és a fejtető érzeteinek fejlesztését fogja jelenteni. Ha pedig már úgyis előkészítjük, akkor a kettes csoporttal ismét haladunk fejállásunk tökéletesítésében. Az óra végén kerül sor a február havi nagy gerinccsavarásra, ami ezúttal kicsit csúszva, ezen a héten válik aktuálissá.

INGYENES Gerilla Jóga Verával

Időpont: 
vasárnap, 2014, február 23 - 10:00 - 11:30

Lassan véget ér a február is, úgyhogy itt az idő, hogy az év - tudomásom szerint -első ingyenes jógagyakorlására hívjalak Benneteket Győrben. Persze bármennyire tavaszias is az idő, azért sajna még nem a szabad ég alatt fogunk gyakorolni. Koratavaszi átmozgató - emésztést javító - immunerősítő jógagyakorlásra készüljetek egy kellemes belvárosi jógastúdióban napüdvözlettel, előre- és hátrahajlásokkal, hasizomerősítéssel, az agyféltekék összekapcsolásával, férfi (Nap) és női (Hold) oldalunk ("hat-ha") harmonizálásával!

Hatha jóga péntek reggel

Időpont: 
péntek, 2014, február 28 - 08:00 - 09:30

E heti gyakorlásunkat a tűz és a víz találkozásából eredő levegő elem jegyében szívünk megnyitásának szenteljük. Az anaháta, azaz a szívközpont felel ui. ennek a mozgékonyságot, könnyedséget, szabadságot jelképező ősenergiának az egyensúlyáért. Színe az ezüstös füstszín, jelképe két egymásba zárt háromszög, hangszimbóluma: JAM.

Hatha jóga péntek reggel

Időpont: 
péntek, 2014, február 21 - 08:00 - 09:30

Míg múlt héten a Víz jegyében érzelmeink, kreativitásunk és rugalmasságunk állt gyakorlásunk fókuszában, ezen a héten egy teljesen más természetű elemmel ismerkedünk - természetesen ismét önmagunkon belül: a Tűzzel. 

Hatha jóga péntek reggel

Időpont: 
péntek, 2014, február 14 - 08:00 - 09:30

Hatha jóga péntek reggel

Időpont: 
péntek, 2014, február 7 - 08:00 - 09:30

Február hónapját arra fogjuk használni, hogy elvégzünk egy tisztítási és újraépítési folyamatot: mivel pedig építkezni ezen a Földön mindig alulról fölfelé érdemes, mi is így fogunk eljárni.

Hatha jóga szerda reggel

Időpont: 
szerda, 2014, február 26 - 08:00 - 09:30

E heti gyakorlásunkat a tűz és a víz találkozásából eredő levegő elem jegyében szívünk megnyitásának szenteljük. Az anaháta, azaz a szívközpont felel ui. ennek a mozgékonyságot, könnyedséget, szabadságot jelképező ősenergiának az egyensúlyáért. Színe az ezüstös füstszín, jelképe két egymásba zárt háromszög, hangszimbóluma: JAM.

Hatha jóga szerda reggel

Időpont: 
szerda, 2014, február 19 - 08:00 - 09:30

Míg múlt héten a Víz jegyében érzelmeink, kreativitásunk és rugalmasságunk állt gyakorlásunk fókuszában, ezen a héten egy teljesen más természetű elemmel ismerkedünk - természetesen ismét önmagunkon belül: a Tűzzel. 

Hatha jóga szerda reggel

Időpont: 
szerda, 2014, február 12 - 08:00 - 09:30

Hatha jóga szerda reggel

Időpont: 
szerda, 2014, február 5 - 08:00 - 09:30

Február hónapját arra fogjuk használni, hogy elvégzünk egy tisztítási és újraépítési folyamatot: mivel pedig építkezni ezen a Földön mindig alulról fölfelé érdemes, mi is így fogunk eljárni.

Oldalak

Feliratkozás RSS - hatha jóga Verával csatornájára