nijáma

Tapasz - önfegyelem. Néhány gondolat és egy házi feladat.

Kedves Tanítványok!
Eheti témánkban, azaz az önfegyelem, erőfeszítés (önmegtartóztatás, önsanyargatás, vezeklés...) témában még pár szó és egy házi feladat:

A nyolcfokú jóga első két eleme: jáma és nijáma

Miért fontos az elején kezdeni?

Patandzsali jóga szútráinak második része a Szádhana-páda, a jóga gyakorlásáról vagy másként a tanulás útjáról szól. A fejezet 29. szútrájában felsorolásként szerepel Patandzsali jógarendszerének nyolc része. Ezért is nevezik astángának (asta – nyolc, anga – tag), nyolcfokú jógának:

Az ötödik nijáma: Ísvara pranidhána - a Legfelsőbb Lény iránti odaadás

A cselekedetek jobban tükrözik valakinek a személyiségét, mint szavai. A jógi megtanulta, hogyan szentelje minden cselekedetét az Úrnak, így azok a benne is ott rejlő isteni természetet tükrözik.” (B. K. S. Iyengar)

Az „én”-tudat elhagyása

A jóga filozófiai alapja: a bennünk lévő valóság mentes az illúziótól. Attól a káprázattól, amely az életünk korlátainak és nyomorúságának az oka.

A negyedik nijáma: szvádhjája - tanulmány, önismeret, dzsapa

„A tanulmány eredményeképpen az ember megpillantja Istennek azt az aspektusát, amelyet tisztelete tárgyául választott.” (2.44.) (Patandzsáli Jóga-aforizmái.Vadnai Emmy fordítása Szvámí Prabhavananda nyomán.)

A harmadik nijáma: tapasz - önfegyelmezés, erőfeszítés

„Az önfegyelmezés eredményeképpen megszűnnek a testi tisztátalanságok, akkor pedig a test és az érzékek sajátságos képességekre tesznek szert.” (2.43.) (Patandzsáli Jóga-aforizmái. Vadnai Emmy fordítása Szvámí Prabhavananda nyomán.)

A tapasz gyakorlása megtisztítja és tökéletessé teszi az érzékeket, a testet pedig olyan keménnyé teszi, mint a gyémánt. Ennek ellenére nem összekeverendő az önkínzással vagy az értelmetlen önsanyargatással.

A második nijáma: szantósa - elégedettség

„Nyugalom és megelégedettség akkor alakul ki, ha a szellem lángja nem libeg-lobog a vágy szelében. A szádhaka [a törekvő gyakorló] nem a halál ürességének békéjét keresi, hanem annak a léleknek a békéjét, akinek értelme szilárdan az Istenben gyökerezik.” (B. K. S. Iyengar)

Az első nijáma: saucsa - tisztaság

„...az ember megvalósítja szíve tisztaságát, lelke vidámságát, megszerzi a koncentráció képességét, az uralmat szenvedélyei fölött és alkalmasságot Atman meglátására" (Patandzsáli 2.41. Vadnai Emmy fordítása)

Feliratkozás RSS - nijáma csatornájára